Tag Archives: filmkészítés

Novelzone – Szokásos Úton

A Novelzone zenekarral nem ez az első közös munkánk. Sőt, nem is korlátoztuk a kapcsolatunkat csak filmkészítésre, ugyanis beugrós billentyűsként egy rövid ideig a soraik közé fogadtak a srácok. Most viszont a „szokásos úton” folytattuk, így tehát forgattunk egy videóklipet. Külön érdekesség, hogy a Novelzone egy jótékonysági koncert miatt érkezett Pestre, így mindössze pár óránk […]

Hair Barone

Régi vágyam volt egy barber shop számára forgatni. Valójában, azóta foglalkoztat a kérdés, amióta először ültem be szakálligazításra. Az egyedi hangulat, a téma intimitása, a hagyományos és modern eszközök kapcsolata, a trükkös vágások szakmailag is foglalkoztattak már egy ideje, így amikor Donát barátom saját szalont nyitott, adott volt a lehetőség. A város szívében található Hair […]

Egy a természettel – Hagyományos vadászati módok

Eddigi legnagyobb filmes projektünk, a hagyományos vadászati módok bemutatása az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás megbízásából jött létre. Sűrű időszak volt az a másfél év, amely alatt 20 forgatási helyszínt jártunk be. A 36 forgatási napon 3343 snitt készült 40 óra 10 perc és 18 másodperc hosszúságban, amelyek 10 kamera és 3 drón […]

Barbár

A könnyed nyári klipek után más területekre is ellátogattunk; forgattunk a Felix Promotion International második őszi gáláján, ahol a cirkálósúlyú Darmos József és Tóth „Barbár” Tamás mérte össze az erejét. Barbár – ahogy a neve is mutatja – egy igazi kontroll nélküli állat. A szó jó értelmében. Barátnak őszinte, tiszta szívű, gerinces, aki az arcodba […]

Cop Mortem

Kovalik József Cop Mortem című produkciójának egyes forgatási napjairól készítettünk werkfilmet a Steiner Scenics Armourers SFX meghívására. A magyar akciófilmben olyan nevek tűnnek fel, mint Gáti Oszkár, Gesztesi Károly, Kamarás Iván, Götz Anna, Anger Zsolt, Szabó Győző, Nagy Zsolt vagy éppen Ganxsta Zolee. A Cop Mortem werkfilm forgatásakor az akciódúsabb, látványosabb jeleneteket és azok előkészületeit rögzítettük, így volt lövöldözés, verekedés, motoros és autós jelenetek […]

VARIQ luxuskabin

A VARIQ luxuskabin egy teljes egészében magyar fejlesztésű, intelligens vezérléssel ellátott és variálható elrendezésű termékcsalád, amely az egyedi építésű kávézótól a mobil tárgyalótermen keresztül a szaunáig mindenre nyújt megoldást. Stábunk a 2015-ben Magyarországon rendezett ITU Telecom World kiállításon készített rövid bemutatóanyagot a VARIQ részére használat közben, illetve egy külön videós anyag készült a szállításról és telepítésről. […]

SPY – The movie

A Melissa McCarthy, Jason Statham és Jude Law nevével fémjelzett, Paul Feig által rendezett SPY (A kém) című filmben aktív szerepet vállaltunk külsősként. Bár ebben a projektben a képalkotáshoz nem volt közünk, a filmkészítés fortélyairól rengeteget tanultunk a forgatások során, az itt kialakult barátságok pedig felbecsülhetetlenek. A Steiner Scenics Armourers SFX szárnyai alatt “armourer” szerepkörben igyekeztünk […]

Budapest in Love

A Budapest in Love három hónap kitartó munkájának eredménye, amelybe egy igen megtisztelő felkérés hatására vágtunk bele. Ebben a projektben elsősorban a filmforgatás, az arculat és a filmes utómunka volt a mi reszortunk, de az after-marketingből is jelentős szerepet kaptunk. A Budapest in Love megálmodója Dr. Kőrösi Beáta pszichopedagógus, aki aktívan részt vett a forgatások […]

ShootingPress

A ShootingPress International Magyarország piacvezető fegyveres portálja. A portál rendszeresen közöl saját készítésű versenybeszámolókat, teszteket, vadászfilmeket, fegyverbemutató videókat és szakmai riportokat. A ShootingPress csapata számos nemzetközi sporteseményről tudósított, Európa-szerte jó kapcsolatot ápol a fegyveres szervekkel és forgattak rendvédelmi rendezvényen. A ShootingPress International emellett a „The Fishing & Hunting Channel” műsorkészítő partnere is, amely 6 ország közel 18 millió […]