Author Archives: johnuram

Novelzone – Szokásos Úton

A Novelzone zenekarral nem ez az első közös munkánk. Sőt, nem is korlátoztuk a kapcsolatunkat csak filmkészítésre, ugyanis beugrós billentyűsként egy rövid ideig a soraik közé fogadtak a srácok. Most viszont a „szokásos úton” folytattuk, így tehát forgattunk egy videóklipet. Külön érdekesség, hogy a Novelzone egy jótékonysági koncert miatt érkezett Pestre, így mindössze pár óránk […]

Whisky projekt

Ez igazából nem is munka, sokkal inkább küldetés. A whisky projekt egyfajta szívügy volt részemről, hiszen ez egy olyan ital, amely kicsit távolabb áll a magyar néplélektől, és talán épp ezért akik kipróbálják, sokszor nem mernek izgalmasabb vizekre evezni a boltok polcain található alap tételeknél. Egy, a saját tapasztalataimat felölelő cikkhez készült képsorozat viszont felkeltette […]

Hair Barone

Régi vágyam volt egy barber shop számára forgatni. Valójában, azóta foglalkoztat a kérdés, amióta először ültem be szakálligazításra. Az egyedi hangulat, a téma intimitása, a hagyományos és modern eszközök kapcsolata, a trükkös vágások szakmailag is foglalkoztattak már egy ideje, így amikor Donát barátom saját szalont nyitott, adott volt a lehetőség. A város szívében található Hair […]

Egy a természettel – Hagyományos vadászati módok

Eddigi legnagyobb filmes projektünk, a hagyományos vadászati módok bemutatása az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás megbízásából jött létre. Sűrű időszak volt az a másfél év, amely alatt 20 forgatási helyszínt jártunk be. A 36 forgatási napon 3343 snitt készült 40 óra 10 perc és 18 másodperc hosszúságban, amelyek 10 kamera és 3 drón […]

Joe Cocker Coverband – koncertfotózás

A Joe Cocker Coverband részére az elmúlt évek során készült már weboldal, bemutatkozó film, arculat és nem is ez volt az első koncertfotózás ezidő alatt. Viszont ritkán fordul elő a csillagoknak azon szerencsés állása, amikor a színpadi megvilágítás, az időjárás, a hangulat és a fotózásra használható mozgástér is adott, hogy tényleg magával ragadó koncertfotók szülessenek. […]

NOVEL – Van Ki

A NOVEL zenekar Van Ki című klipjének forgatása több szempontból is különleges volt. Egyrészt a „szellemjárta” Ó-Ebergényi Kastély falai közt készült a klip (mi a videót többször visszanézve sem találtunk extra szereplőket), másrészt ritkán forgatunk ilyen mostoha körülmények közt, ugyanis nullához közelített a hőmérséklet a kastélyon kívül és belül egyaránt. A hideg próbára tette a […]

Bestillo

Egy furcsa véletlen, vagy talán a csillagok különös állása hozta a kapcsolatot a Bestillo csapatával. Bárhogy is, de egy fantasztikus együttműködés jött létre, amelynek kapcsán teljes szabadságot élvezve alkothatunk. A 2020-as karácsonyi promóció néhány korty Gönci barackpálinka hatására önszorgalomból elkövetett délutáni ötletelésnek indult, ami egy pár fotóval tűzdelt Facebook posztban végződött. Ezt követően kezdtünk levelezni […]

E-Sport Vitamin

Az E-Sport Vitamin zseniális ötletével egy kedves barátom keresett meg, aki a gyógyszeriparban töltött évei után rájött, hogy a táplálékkiegészítők és vitaminkészítmények egyedi igényekre hangolása a jövő. Számos prémium vitaminkészítményt, táplálékkiegészítőt alkotott már kimondottan rétegsportokra optimalizálva, a legnagyobb sportszergyártókkal ült egy asztalnál. Alapelve mindig is az volt, hogy a mennyiség sosem mehet a minőség rovására, […]

Joe Cocker Coverband

A Joe Cocker Coverband az első találkozás alkalmával belopta magát a szívembe. A koncertek hangulata egyszerűen magával ragadó. Joe Cocker sokak számára lényegesen több volt, mint előadóművész. Átütő energia és feledhetetlen életérzés. Ki ne ismerné a nagy slágereket, melyek szorosan kapcsolódnak bizonyos korszakainkhoz, és azóta is felidézik azt a szerelmes, fülledt éjszakát, azt a szomorkásan […]

Patché: Flying Home

A Patché zenekar második lemezéről most a “Flying Home” című dalhoz forgattunk videót. A klip forgatása során egyetlen zenész sem sérült meg. 🙂 A Flying Home félig-meddig gerilla stílusban készült. Nem volt forgatókönyv, így egy helyszínbejárás után gyakorlatilag néhány elképzeléssel és egy maréknyi ötlettel álltunk neki a forgatásnak. A legtöbb jelenet rögtönzésen alapult, a poénok, […]