Budapest in Love

A Budapest in Love három hónap kitartó munkájának eredménye, amelybe egy igen megtisztelő felkérés hatására vágtunk bele. Ebben a projektben elsősorban a filmforgatás, az arculat és a filmes utómunka volt a mi reszortunk, de az after-marketingből is jelentős szerepet kaptunk. A Budapest in Love megálmodója Dr. Kőrösi Beáta pszichopedagógus, aki aktívan részt vett a forgatások rendezésében illetve a videó vágásában egyaránt.

A kész videós anyag egyfajta bizonyíték arra, hogy a világ és az emberek telis teli vannak szeretettel és örömmel, valamint bátorsággal, hogy mindezt felvállalják maguk, a világ – és nem utolsó sorban – a kamera előtt. A videó nyersanyagainak külön merevlemezt szenteltünk a film vágásának utolsó percéig, mert a time lapse felvételek rengeteg tárhelyet igényeltek. A kisfilmez az aláfestő zenét Kalmus Felicián komponálta, aki a cselló főszólamot Budapest több pontján el is játszotta a felvételek kedvéért, egy újabb forgatási nap alatt pedig sikerült a spontán szereplőket lencsevégre kapni. A Budapest in Love egyik apró érdekessége, hogy a hullámvasúton látható lány egyébként a Vidámpark alkalmazottja, aki a videó kedvéért kivételesen nem mint kezelő, hanem mint utas ült fel az eszközre, ahol hátrafelé ülve filmeztünk. Ha valaki még nem ült volna hullámvasúton menetiránnyal ellentétesen, mindenképp próbálja ki.

Az elkészült filmet több ismert média is megosztotta itthon és külföldön egyaránt, riport készült az alkotókkal, az aláfestő zene pedig önmagában is óriási sikereket ért el. A Budapest in Love az elejétől a végéig kiváló hangulatban készült, ami reményeink szerint a végeredményt szemlélve is érezhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük